Now Playing Tracks

Pion István: Tévémaci meghalt

én már nem lehettem úttörő és 
az iskolában nem tanultam oroszul. 
az óvodában pedig nem kellett 
pajtásnak szólítanom a Petikét, 
de a Tévémacival még én is 
mostam együtt fogat, 
ahogy a kis piros barátja, 
akinek a nevére nem emlékszem. 
ha volt neki olyanja, egyáltalán,

én már Kennel játszottam, 
az asztal alatt dugásra 
kényszerítettem Barbie-val. 
és úgy tanultam németül, 
hogy utáltam a németet, 
közben meg oroszul is 
tanultam számolni 
a nővéremtől, és felvettem 
a piros nyakkendőjét, 
mert mindkettőt irigyeltem tőle,

aztán szegény Tévémaci 
meghalt, a barátjával nem 
tudom, mi lett, mert akkor 
ő is eltűnt a képernyőről, 
közben megszerettem 
a németet, de most már nehéz 
tanulni ezt is. oroszul még 
el tudok számolni tízig. 
a gimnáziumban pedig 
cserkész akartam lenni, 
de nem lettem, és szerintem 
a pajtás elég ciki megszólítás, 
én mindenkit a nevén hívok.

I think about dying but I dont want to die. Not even close. In fact my problem is the complete opposite. I want to live, I want to escape. I feel trapped and bored and claustrophobic. There’s so much to see and so much to do but I somehow still find myself doing nothing at all. I’m still here in this metaphorical bubble of existence and I can’t quite figure out what the hell I’m doing or how to get out of it.
Matty Healy (via complajn)
We make Tumblr themes